Le akartam írni a mai EP választásról - a globális nagypolitika és nagytőke által harsány cinizmussal elénkvetett illuzionista performanszról - alkotott lesújtó véleményemet, amikor felbukkant előttem Kardos Gábor posztja, ami kiválóan és tömören foglalja össze mindazt, amit a mai bohózatról gondolok.
Egy kivétellel.. A passzivitás - bár gyakran a végső és egyetlen megoldásnak tűnik - még sosem döntött meg semmilyen rendszert. Gábor a posztja alatt egy kommentben említ egy lengyel példát, amikor a lakosság kitette a televíziókat az ablakba, majd az utcára vonulva egyként röhögte ki Jaruzelski tábornokot. Zseniális jelenet!
A humor, a groteszk, a görbe tükör az, ami bármilyen elnyomásnál erősebb - soha nem lehet kiirtani teljesen, mindig megtalálja a módját, hogy terjedjen. Minél szorosabb a hurok az emberek nyaka körül, a humor annál inkább válik gúnnyá, annál fontosabb és alapvetőbb erőforrás lesz az ellenállás számára, míg végül a maró gúny végre megerősíti a népet az egységben: közös memetika, összekacsintások az utcán, az egyetemeken és végül a pártfőállásokon belül is. A városi vicc, a gunyoros mém előbb-utóbb mindenkit elér, legvégül a vezérkart is. Onnan pedig nincs hova tovább a zsarnoknak. A császár immár meztelen, rajta röhög az egész nép, a hatalma szétporlik.
Korai, szegedi munkássága óta követem a Kétfarkú Kutya Pártot, és a tavalyi mostaztánmindenkiegyellen nevű összefogásos komédián felkúrva magam jól le is szavaztam Kovács Gergőre és pártjára mind egyéniben, mind listán. Tavaly ez még dühből történő, kvázi kontraszelektív döntés volt, ma már viszont meggyőződésből fogom támogatni a gúnyt és humort a mérhetetlen hazugsággal és korrupcióval szemben.
És nem érdekel semmilyen összefogás-mantra, ami megvet a szuverén döntésem miatt. Arra fogok szavazni - ahogy eddig is és ezután is mindig - akiben hiszek, nem pedig arra, aki nagyobb eséllyel fog nyerni vagy leváltani valakit a közvéleménykutatók manipulatív eredményei szerint. Beteg az egész úgy ahogy van, és hihetetlen, ahogy megfertőzött mindenkit ez a bingóláz. Engem nem érdekel, ha 1%, 2%, 5%, 20% vagy 150% a választottam várható eredménye. Nem a nyertesre fogok tenni, hanem aki képviselőként képviselni is fog. Mivel csak röhögni tudok az egész cirkuszon, ami a világpolitikában zajlik, ez ma a Kutyapárt lesz.
Ma a baloldalt világszerte (és Európában is) szisztematikusan szétrohasztja annak szélsőséges ún. "kultúrbalos" radikális szárnya - élükön az egyetemi katedrákkal, mainstream médiaóriásokkal és online közösségi platformokkal - amely őrjöngve bélyegez szélsőjobbnak és hallgattat el bárkit és mindenkit, aki elég befolyásos és kritizálni meri a nézeteiket, úgymint pl az interszekcionalitás fájdalmasan nyakatekert és tudománytalan faszságait. Teszi mindezt a szólásszabadság sárba tiprásával úgy, hogy közben büszkén hazudja magát "liberális baloldalinak", miközben a legszélsőségesebb egalitárius elnyomó rendszert építi minden erejével.
Ez pedig muníciót biztosít mindannak, ami a jobboldalt rohasztja szét belülről: a szélsőséges xenofóbiának, az elmeháborodott kiválasztottságtudatnak, az állandó ellenségképkeresésnek és legfőképpen az állati ösztönökre építő erősember-kultusznak. Ezek a jelszavai az illiberális konzervativizmusnak, aminek - ezt mi magyarok mindenkinél jobban tudjuk - borzasztó ütemben gyarapszik a támogatottsága világszerte. Eleve mit gondoljak egy olyan politikai hitvilágról, ami valami ellenében határozza meg magát: "illiberális". Vagyis ezeknek komoly baja van a liberalizmussal.. nem lehet véletlenül, hogy épp a fenti hazug bandával van a bajuk?
És nem lehetne végre, hogy ezek a szélsőséges radikálisok kitakarodjanak a jobb- és baloldalból mindörökre és lejátsszák egymás közt a meccset?! Ja hogy akkor már nem is lenne akkora tétje a mindent felülíró, nagyívű elveiknek? Talán azonnal kiderülne, hogy végtére is mindkét radikális szélsőség közös szerelme a hatalom és az az állandó harc, amely illúzióját keltve tudták csak fenntartani tömegbázisukat?! Netán még az is kiderülne, hogy végsősoron minden politikai lózung mögött hús-vér egyének vannak, akik egyszerűen csak a hatalom legfőbb eszközét: pénzt akarnak?!
Hogy mindegyik meggyőződéses neoliberális kapitalista??!
Vagy hogy mind meggyőződéses neokonzervatív kapitalista??!
Egy kivétellel.. A passzivitás - bár gyakran a végső és egyetlen megoldásnak tűnik - még sosem döntött meg semmilyen rendszert. Gábor a posztja alatt egy kommentben említ egy lengyel példát, amikor a lakosság kitette a televíziókat az ablakba, majd az utcára vonulva egyként röhögte ki Jaruzelski tábornokot. Zseniális jelenet!
A humor, a groteszk, a görbe tükör az, ami bármilyen elnyomásnál erősebb - soha nem lehet kiirtani teljesen, mindig megtalálja a módját, hogy terjedjen. Minél szorosabb a hurok az emberek nyaka körül, a humor annál inkább válik gúnnyá, annál fontosabb és alapvetőbb erőforrás lesz az ellenállás számára, míg végül a maró gúny végre megerősíti a népet az egységben: közös memetika, összekacsintások az utcán, az egyetemeken és végül a pártfőállásokon belül is. A városi vicc, a gunyoros mém előbb-utóbb mindenkit elér, legvégül a vezérkart is. Onnan pedig nincs hova tovább a zsarnoknak. A császár immár meztelen, rajta röhög az egész nép, a hatalma szétporlik.
Korai, szegedi munkássága óta követem a Kétfarkú Kutya Pártot, és a tavalyi mostaztánmindenkiegyellen nevű összefogásos komédián felkúrva magam jól le is szavaztam Kovács Gergőre és pártjára mind egyéniben, mind listán. Tavaly ez még dühből történő, kvázi kontraszelektív döntés volt, ma már viszont meggyőződésből fogom támogatni a gúnyt és humort a mérhetetlen hazugsággal és korrupcióval szemben.
És nem érdekel semmilyen összefogás-mantra, ami megvet a szuverén döntésem miatt. Arra fogok szavazni - ahogy eddig is és ezután is mindig - akiben hiszek, nem pedig arra, aki nagyobb eséllyel fog nyerni vagy leváltani valakit a közvéleménykutatók manipulatív eredményei szerint. Beteg az egész úgy ahogy van, és hihetetlen, ahogy megfertőzött mindenkit ez a bingóláz. Engem nem érdekel, ha 1%, 2%, 5%, 20% vagy 150% a választottam várható eredménye. Nem a nyertesre fogok tenni, hanem aki képviselőként képviselni is fog. Mivel csak röhögni tudok az egész cirkuszon, ami a világpolitikában zajlik, ez ma a Kutyapárt lesz.
Ma a baloldalt világszerte (és Európában is) szisztematikusan szétrohasztja annak szélsőséges ún. "kultúrbalos" radikális szárnya - élükön az egyetemi katedrákkal, mainstream médiaóriásokkal és online közösségi platformokkal - amely őrjöngve bélyegez szélsőjobbnak és hallgattat el bárkit és mindenkit, aki elég befolyásos és kritizálni meri a nézeteiket, úgymint pl az interszekcionalitás fájdalmasan nyakatekert és tudománytalan faszságait. Teszi mindezt a szólásszabadság sárba tiprásával úgy, hogy közben büszkén hazudja magát "liberális baloldalinak", miközben a legszélsőségesebb egalitárius elnyomó rendszert építi minden erejével.
Ez pedig muníciót biztosít mindannak, ami a jobboldalt rohasztja szét belülről: a szélsőséges xenofóbiának, az elmeháborodott kiválasztottságtudatnak, az állandó ellenségképkeresésnek és legfőképpen az állati ösztönökre építő erősember-kultusznak. Ezek a jelszavai az illiberális konzervativizmusnak, aminek - ezt mi magyarok mindenkinél jobban tudjuk - borzasztó ütemben gyarapszik a támogatottsága világszerte. Eleve mit gondoljak egy olyan politikai hitvilágról, ami valami ellenében határozza meg magát: "illiberális". Vagyis ezeknek komoly baja van a liberalizmussal.. nem lehet véletlenül, hogy épp a fenti hazug bandával van a bajuk?
És nem lehetne végre, hogy ezek a szélsőséges radikálisok kitakarodjanak a jobb- és baloldalból mindörökre és lejátsszák egymás közt a meccset?! Ja hogy akkor már nem is lenne akkora tétje a mindent felülíró, nagyívű elveiknek? Talán azonnal kiderülne, hogy végtére is mindkét radikális szélsőség közös szerelme a hatalom és az az állandó harc, amely illúzióját keltve tudták csak fenntartani tömegbázisukat?! Netán még az is kiderülne, hogy végsősoron minden politikai lózung mögött hús-vér egyének vannak, akik egyszerűen csak a hatalom legfőbb eszközét: pénzt akarnak?!
Hogy mindegyik meggyőződéses neoliberális kapitalista??!
Vagy hogy mind meggyőződéses neokonzervatív kapitalista??!
Hogy e kettő teljesen ugyanaz??
Hát ja. Merthogy ez a kurvanagy helyzet. Hogy egyetlen pontba konvergál e két szélsőség; mindkettő egy és ugyanazon dolgot akarja:
Kapitalizmust. Saját magának.
Könyörgöm, egyetlen pillanatig ne higgyétek el, hogy ezenkívül bármi az égvilágon fontos a vezéreiteknek!!
Hát ja. Merthogy ez a kurvanagy helyzet. Hogy egyetlen pontba konvergál e két szélsőség; mindkettő egy és ugyanazon dolgot akarja:
Kapitalizmust. Saját magának.
Könyörgöm, egyetlen pillanatig ne higgyétek el, hogy ezenkívül bármi az égvilágon fontos a vezéreiteknek!!
...
Én liberális gondolkodó vagyok, de nem vagyok szabadosságpárti és lesújtó véleményem van a szabad kapitalizmusról, ami ugyan alapvető hibái ellenére megalapozta a mai szabad világot, de mára kontrollálatlan ámokfutásával éppen ezt a szabadságot tiporja szolgasággá.
És bár szociális lelkem van, irtózom az egalitárianizmus minden formájától, nincs természetellenesebb hazugság a világon, mint hogy minden ember egyenlő. Az igazságosságban és meritokráciában hiszek: mindenkinek egyenlő esélyeket! De isten ments az autoriter kvótásditól amely az embereket nem az alkalmasságuk alapján méri, hanem az interszekcionalitás szerinti előnyök és hátrányok alapján ad és vesz el lehetőségeket.
Végül konzervatív vagyok a művészetek kapcsán, vagy a természeti és a történelmi gyökereink iránti alázatom vonatkozásában. De mélységes barbárságnak tartom a sovinizmust, a szélsőséges nacionalizmust, a népkiválasztottság ostoba dogmáját. Hiába volt létfontosságú összetartó eszmény a nagycsalád, a törzsközösség, a nemzetség, a nemzetállam mind-mind a maga idején, ha a globalizáció korában nem tudunk egy emberiségként magunkra tekinteni, a történelmünket közösnek vallani, a hagyományainkat és nézeteinket közös kultúránkká emelni, úgy a mi büszke, intelligens, az állatvilágtól fényévekre elrugaszkodott fajunk lesz az első faj, amely önmagát erőszakkal irtja ki. Groteszk végzet volna.
Én liberális gondolkodó vagyok, de nem vagyok szabadosságpárti és lesújtó véleményem van a szabad kapitalizmusról, ami ugyan alapvető hibái ellenére megalapozta a mai szabad világot, de mára kontrollálatlan ámokfutásával éppen ezt a szabadságot tiporja szolgasággá.
És bár szociális lelkem van, irtózom az egalitárianizmus minden formájától, nincs természetellenesebb hazugság a világon, mint hogy minden ember egyenlő. Az igazságosságban és meritokráciában hiszek: mindenkinek egyenlő esélyeket! De isten ments az autoriter kvótásditól amely az embereket nem az alkalmasságuk alapján méri, hanem az interszekcionalitás szerinti előnyök és hátrányok alapján ad és vesz el lehetőségeket.
Végül konzervatív vagyok a művészetek kapcsán, vagy a természeti és a történelmi gyökereink iránti alázatom vonatkozásában. De mélységes barbárságnak tartom a sovinizmust, a szélsőséges nacionalizmust, a népkiválasztottság ostoba dogmáját. Hiába volt létfontosságú összetartó eszmény a nagycsalád, a törzsközösség, a nemzetség, a nemzetállam mind-mind a maga idején, ha a globalizáció korában nem tudunk egy emberiségként magunkra tekinteni, a történelmünket közösnek vallani, a hagyományainkat és nézeteinket közös kultúránkká emelni, úgy a mi büszke, intelligens, az állatvilágtól fényévekre elrugaszkodott fajunk lesz az első faj, amely önmagát erőszakkal irtja ki. Groteszk végzet volna.
...
A jobboldal alapigazsága, hogy az állatvilág hierarchikus felépítésű a természeténél fogva - az erősebb uralkodik a gyengébbeken - és hogy a rend nem önfenntartó. Egy jobboldali tehát tiszteletben tartja az evolúciós törvényeket, ennélfogva szükségesnek érzi, hogy a hierarchia háromszögének csúcsán a darwini értelemben vett legrátermettebb emberek legyenek: a kornak megfelelően tehát a történelmi gyökereket, a fizikai erőt, a szellemi tudást, vagy a megkeresett vagyont és sikert tiszteli és ismeri el.
A baloldal alapigazsága pedig az ember humánumából fakad: hogy az ember több, mint ösztönlény, hogy a vallások, a művészetek, a tudás etikát, morált adtak az emberiségnek, ami ezáltal igenis kiemeli az állatvilágból. Ennélfogva a baloldali ember a szolidaritásban, a hierarchia háromszögének túlnyomó tömegét kitevő ún. nép - azon belül is leginkább az alulmaradottak - képviseletében hisz, miközben kritikusan áll a hierarchiához.
Mindez ideális esetben értendő persze. A nyilvánvaló probléma a hierarchiával, hogy a hatalom könnyen korrumpál és a hierarchia élén álló vezetőből elnyomó lesz. Vagyis míg a hierarchia úgy tűnik, szükséges a társadalmi rend végett, a baloldalra is szükség van, hogy az általa képviselt népszuverenitás a potenciálisan korrupt hatalmat kontrollálja.
Ezért fontos az állandó párbeszéd és egyensúly a kettő között. Ehhez azonban a vélemények és nézetek szabad és konstruktív vitájára van szükség, ami viszont a fent leírt szélsőséges radikalizmus miatt sajnos egyre lehetetlenebb mind a bal-, mind a jobboldalon - olyannyira, hogy már humoristák is tiltólistázva vannak a kimondott szavaik miatt!! Ez pedig mindig a legsötétebb korok kezdetét jelenti. Ez egyelőre főleg angolszász és skandináv területekre jellemző, de én nem látom Európát elég védettnek ahhoz, hogy ezek a folyamatok ne gyűrűznének be ide is.
Számomra ez tehát a legfontosabb, amit az Európai Unió pártcsaládjaiban keresek: kitakarítani a szélsőséges radikalizmust és identitáspolitikát a soraikból, őszinte és bátor szembenézést a bolygónkat felzabáló kapitalizmussal és megoldóképletet annak alternatívájához, teljes nyitottságot a párbeszédre és konszenzusra, ám nem megalkudni és elvetni az irányelveket.
Amíg ilyet nem találok, addig alapból egyet is értenék Kardos Gáborral, miszerint a szavazatommal nem legitimálom ezt az egész kócerájt. Viszont jelenleg mégis látok egy pártot, ami épp megfelel a helyzetnek és támogatni is tudom: a Kutyapárt. Könnyen odáig fajulhatnak ugyanis a dolgok, hogy a groteszk és a gúny marad az egyetlen lehetőségünk nem csak itthon, hanem Európában is.
A jobboldal alapigazsága, hogy az állatvilág hierarchikus felépítésű a természeténél fogva - az erősebb uralkodik a gyengébbeken - és hogy a rend nem önfenntartó. Egy jobboldali tehát tiszteletben tartja az evolúciós törvényeket, ennélfogva szükségesnek érzi, hogy a hierarchia háromszögének csúcsán a darwini értelemben vett legrátermettebb emberek legyenek: a kornak megfelelően tehát a történelmi gyökereket, a fizikai erőt, a szellemi tudást, vagy a megkeresett vagyont és sikert tiszteli és ismeri el.
A baloldal alapigazsága pedig az ember humánumából fakad: hogy az ember több, mint ösztönlény, hogy a vallások, a művészetek, a tudás etikát, morált adtak az emberiségnek, ami ezáltal igenis kiemeli az állatvilágból. Ennélfogva a baloldali ember a szolidaritásban, a hierarchia háromszögének túlnyomó tömegét kitevő ún. nép - azon belül is leginkább az alulmaradottak - képviseletében hisz, miközben kritikusan áll a hierarchiához.
Mindez ideális esetben értendő persze. A nyilvánvaló probléma a hierarchiával, hogy a hatalom könnyen korrumpál és a hierarchia élén álló vezetőből elnyomó lesz. Vagyis míg a hierarchia úgy tűnik, szükséges a társadalmi rend végett, a baloldalra is szükség van, hogy az általa képviselt népszuverenitás a potenciálisan korrupt hatalmat kontrollálja.
Ezért fontos az állandó párbeszéd és egyensúly a kettő között. Ehhez azonban a vélemények és nézetek szabad és konstruktív vitájára van szükség, ami viszont a fent leírt szélsőséges radikalizmus miatt sajnos egyre lehetetlenebb mind a bal-, mind a jobboldalon - olyannyira, hogy már humoristák is tiltólistázva vannak a kimondott szavaik miatt!! Ez pedig mindig a legsötétebb korok kezdetét jelenti. Ez egyelőre főleg angolszász és skandináv területekre jellemző, de én nem látom Európát elég védettnek ahhoz, hogy ezek a folyamatok ne gyűrűznének be ide is.
Számomra ez tehát a legfontosabb, amit az Európai Unió pártcsaládjaiban keresek: kitakarítani a szélsőséges radikalizmust és identitáspolitikát a soraikból, őszinte és bátor szembenézést a bolygónkat felzabáló kapitalizmussal és megoldóképletet annak alternatívájához, teljes nyitottságot a párbeszédre és konszenzusra, ám nem megalkudni és elvetni az irányelveket.
Amíg ilyet nem találok, addig alapból egyet is értenék Kardos Gáborral, miszerint a szavazatommal nem legitimálom ezt az egész kócerájt. Viszont jelenleg mégis látok egy pártot, ami épp megfelel a helyzetnek és támogatni is tudom: a Kutyapárt. Könnyen odáig fajulhatnak ugyanis a dolgok, hogy a groteszk és a gúny marad az egyetlen lehetőségünk nem csak itthon, hanem Európában is.
- kelep -