yes.you.

Na sikerült még egy baltát belevágni az amúgy is illékony demokrácia habtestébe..  Számítottam rá, mégis meg vagyok döbbenve Trump győzelmén, bár teny, hogy csak a nagyobbik rossz volt a kettő közül. A pisztoly az asztalon, a dráma szabályai szerint előre, vagy visszafelé, de el fog sülni. Kiszámíthatatlan lett a jövő. Akármennyire is utáltuk az utóbbi időben Amerikát, mégis fontos támpont volt, pillére volt a "szabad világnak", még ha málladozó vakolattal és rothadó belső vázzal is..  Most két dologra lesz érdemes figyelni: egyrészt, hogy mennyire működnek vajon még a fékek és ellensúlyok odaát, illetve, hogy eztán hány olyan ország kap kedvet a diktátorosdihoz, ahol semmi múltja nincs a népképviseleti demokráciának, ha még az utóbbiban elvileg izmos Amerika is zsarnokuralomért kiált. Beérett a bulvármédia fél évszázados agysorvasztása, és lathatóvá vált, hogy nem csak a magyarok tudatlanok és felelőtlenek (lásd Gyurcsány és Orbán), hanem egyre inkább úgy tűnik, a (va

Hosszú ideig nem volt ildomos Hillary Clinton furcsa rángásairól, nem múló köhögőrohamairól és hiszterikus, bizarr megnyilvánulásairól nemcsak beszélni, de elmélkedni sem. Mindezt a republikánus-konzervatív konteó-gyártók engedhették csak meg maguknak. Azonban az elnökjelölt-asszony 9/11-es emléknapon történt összerogyása, szélsebesen történő elszállítása, az ezt követő, órákon át tartó néma sajtókuss, majd Hillary “mi-sem-történt” felbukkanása és a New York-i csodásan szép időt dicsőítő, kislánysimogatós bullshittelése már a konteó-portálokon jócskán kívül is felvetette az ex-firstlady alkalmasságának kételyét a sajtóban. Erre a tűzre rálocsolt olajként lángol a napokban számos helyen felbukkanó ilyen és hasonló headline-özön: “Vajon ki tudná (-ná: egyelőre még csak feltételes módban) helyettesíteni Clintont a visszalépése esetén..?”, vagy “Vajon Obama elnapolja-e az elnökválasztást..?” A magam részéről nagyon örülnék, ha az egyik lehetséges beugró megoldásként emlegetett, amúgy

Friss színes a bevándorlási referendum kapcsán: akár elhunytak is szavazhatnak, feltéve, hogy azok határontúli magyarok (voltak). http://helsinkifigyelo.blog.hu/2016/09/12/hataron_tuli_holt_lelkek_is_voksolhatnak_a_nepszavazason A cikkben szereplő lehetőség abszurditása mellett adózzunk már egy perces döbbent csenddel a ténynek, miszerint a kormány immár zsigeri rutinnal hívja segítségül az általuk egyszerűen csak Külső-Magyarországnak nevezett államok kettős állampolgárait. A kettős állampolgárság magától értetődő szép gesztus volt, nem ez itt a gond. Hanem az, hogy a "külső magyarok" életét még annyira sem befolyásolja egy magyarországi referendum eredménye, mint amennyire minket. Hogy pontosítsak: semennyire, zéró, nulla. Orbán veszélyes játékot űz a szomszédos országokkal, amikor az ott élő magyarok miniszterelnökeként tetszeleg. Ugyanis nem az. De facto talán még a vezetőjük (példaképük) is lehetne, de jure azonban nincs köze hozzájuk. Nem csinálhat úgy, mintha

A fentről érkező friss jelek azt láttatják, hogy immár nyíltan kirakva a kártyákat, erőfokozatot váltva kezd a kormány bele az autoriter, etatista feudáldiktatúra  hosszútávú  megszilárdításába. E folyamat két pillérre épül: a hazai és nemzetközi közpénz-biznisz teljes becsatornázására, valamint a média teljes uralására. Az alapok már állnak, az évek során kialakultak és megerősödtek a "állami vállalkozók", vagyis a NER-nek hazudott állami újraosztás kedvezményezettjei. Ezt a status quo-t fenn kell tudni tartani - az újarisztokráciát folyamatosan etetni kell. Mert hogy ők vállalkozni, azt nem tudnak, ugye.. A hazai topgazdagok listáján cca 5-10%-nyi olyan valódi vállalkozó van, aki a piacon kamatoztatott szakértelme és rétermettsége révén lett vagyonos ember, a többi az állam asztaláról lehulló méretesebb falatok révén lett az, aki. Ez rémisztő arányszám, és amit mostanában látunk, az ennek a folyamatnak a további eszkalációja.  A legfrissebb az, hogy  Ráhel és Pis

A Securitate újjászületik. Ezt jelentik az éjjel kordonozó zsoldoskopaszok és a rendőrség megszeppent kiscserkészként való viselkedése. Már az is dermedt döbbenettel tölt el, ahogy végiggondolom Orbán inverz pálfordulását a liberális demokrata ifjútitánból abba a machiavellizmust reggeliző zsarnoki megtestesülésbe, ami hat éve volt. De ha legalább Machiavellit követné vezérünk és atyánk, akkor el lehetne mondani, hogy na bumm, lett belőle egy Fidel. Vagy egy Pinochet. Volt egy eszmény, és a cél szentesítette a kopaszkigyúrt karhatalmat. De az a vérfagyasztó, hogy ez a karhadsereg még csak nem is politikai elveket véd. Ez a magáncsorda nem egy machiavellista tirannoszt véd. Nem, ezek a Keresztapát védik és annak népes családjának anyagi érdekeltségeit. Ezek Ceaucescu-t védik, aki a tehetségét és pszichopátiáját felhasználva feljutott a politikai csúcsra, majd ott keresztbe-kasul megőrült és vissza. Machiavellit szokás sátáni szerzőnek tartani, ahogy Nietzschét is náci

Mintha új, eddig nem látott nacionalizmus volna születőben a világban. Bár a nemzetállamok kora lejárt, mégis, alig fél évszázadnyi hurráoptimista transznacionális kitérő után ismét egyfajta nemzeti etatista bezárulás tanúi leszünk. No persze a 'liberális nyugat'-eszményből kiábrándult tömegek joggal érezhetik, hogy a kapitalista szabadpiaci jóléti modell cserbenhagyta (nyugaton) vagy kihagyta (nem-nyugaton) őket. Mégpedig többek közt azért, mert bár az ehhez hasonló cikkek látszólag nyíltan nyúlnak a témához, felszínes magyarázatot nyújtanak csupán a jelenség megértéséhez, és nem hajlandóak jottányit elemelkedni a liberális krédó üres 'felemelt mutatóujj' attitűdjétől. Amíg ezek az orgánumok nem írnak/beszélnek őszintén a valódi okokról, addig joggal lesznek a globalista világrend szervilis szekértolóinak titulálva és hiába méltatlankodnak és ejnye-bejnyéznek továbbra is az amúgy valóban riasztó események láttán, szavuk súlytalan marad. A össz-emberiség által meg

Voltak borzalmas tanáraim és volt néhány szenzációs is. A legtöbb semmilyen benyomást nem tett rám, a nevükre, de még az arcukra is alig emlékszem. Alapvetően nyomasztott az iskola, a pedagógusok közül sokan kiábrándult alkoholisták voltak. Ha egy tanár felült a tanári asztalra, akkor már valami csodaszámba menő laza arcnak számított. Volt egy tanárom, aki meglepően kurvajó fej volt, úgy beszélt, mint egy hús-vér ember, elküldött minket a picsába simán, de közben röhögött, és emiatt volt vele egy cinkos, ám tiszteletteljes kapcsolatunk. És persze nagyon jól tanított, ez elengedhetetlen része volt a sikerének. Ezt, meg még néhány kivételes embert leszámítva nincs jó emlékem az iskoláról en-bloc, de ma már látom, hogy nem velem volt a baj és hogy nem is pusztán a tanárokkal. Iszonyú feladat megalkotni a szakmai kereteit a színvonalas, meritokratikus és autonóm oktatási rendszernek. Nem bonyolult, hiszen számos jó példa van a világban, csak hosszadalmas és kitartást igénylő. Népsze