yes.you.

Az Amerika- és NATO-szövetséges Erdogan Törökországából nem lehet csak úgy emigrálni kéremszépen: a vezér titkosszolgálata utánamegy minden létező töröknek a világban. De nem ám csak hogy utánamegy, hanem maga Erdogan saját alapítványa nyit gombaszám újabb és újabb iskolákat és mecseteket, ahol persze nem holmi emigráns hazaárulók oktatnak, hanem Törökországból érkezett, állami hivatalnoknak minősülő kitelepített propagandadroidok hirdetik a Korán nyugat- és demokráciaellenes dogmáit és magasztalják Erdogan politikáját. Mivel azonban Törökország gazdaságilag nem egy Szaúd-Arábia, így ezt a rengeteg intézményt nem lenne képes finanszírozni, nodehát micsoda szerencse, hogy felbukkant egy bank öööőő, prrrrtádámm: igen, Szaúd-Arábiából, amely szíves-örömest támogatja az iszlám nyugati bástyáját alakító Erdogan hazafias és hithű akcióját. Persze gondolhatnánk, hát nem szabad a célországoknak beengedni a fenti intézményeket, vagy ki kell zavarni az azokban zajló politikai kortesbeszédek

A tegnapi " Világ fiataljai, egyesüljetek! " című bejegyzésem kapcsán sokan nekiestek Greta Thunbergnek és a hátterében működő erőknek, ezzel pontosan igazolva a politikai szekértábor-logikát, ami mindenekelőtt és kizárólag arra kíváncsi, KI mond vagy tesz valamit, nem pedig arra, hogy MIT. Valóban, nem árnyaltam eléggé Greta hátterét, hiszen ha innen nézzük, akkor említésre méltó a már korábban megjelent "családi könyv" is, ami ha akarjuk, simán egy felvezetése az egész performansznak, továbbá az is gyanús, hogy 120 éve Greta egyik őse Nobel-díjat kapott az üvegházhatás és a CO2 kapcsolatára rámutató tanulmányai miatt. Szóval könnyen meglehet, hogy egy mocskos konspiráció áldozatai vagyunk, de egyrészt én inkább leszek ennek az áldozata, mint a felelőtlen kapitalizmusé, másrészt ez a kiscsaj vagy a legjobb színész a világon, vagy egyszerűen csak a családi vonatkozások révén kiemelt fontosságú ügy lett ez számára. Ha ő is énekes, vagy színész lenne, mint a szülei,

Greta Thunberget górcső alá vettem. Esedékes volt már, hiszen majd’ egy éve folytatja klíma-aktivista tevékenységét, a fiaim pedig már részt is vettek a nemzetközi mozgalom hazai demonstrációján - természetesen iskolaidő alatt.  Egy év alatt sokminden szivárgott le hozzám róla a megvető cinizmustól a megváltást tőle váró áhitatig. Egy-egy felvillanásig láttam is őt, de nemigen foglalkoztam vele - világos, itt egy kiscsaj, édibédi, a klímaválság amazonja, tehát az ügy természeténél fogva pajzsára emeli a baloldal és köpködi a jobb. Tiszta sor, megfejtettem, innentől a dolog nem is érdemel további figyelmet. Aztán az Atlanti-óceán átvitorlázása kapcsán ismét szembejött, én pedig megnéztem róla/vele mindent az égvilágon. Ki ez a klímamessiás?! Azt kell, hogy mondjam, egyik szemem sír, a másik nevet, de inkább az is sír. Öklendeznem kellett ugyanis percenként amiatt, ahogy ezt a betegségéből erényt növesztő, hatalmas akaraterővel régi önmagát (hahh - most 16 éves) mérföldekke

Le akartam írni a mai EP választásról - a globális nagypolitika és nagytőke által harsány cinizmussal elénkvetett illuzionista performanszról - alkotott lesújtó véleményemet, amikor felbukkant előttem Kardos Gábor posztja , ami kiválóan és tömören foglalja össze mindazt, amit a mai bohózatról gondolok. Egy kivétellel.. A passzivitás - bár gyakran a végső és egyetlen megoldásnak tűnik - még sosem döntött meg semmilyen rendszert. Gábor a posztja alatt egy kommentben említ egy lengyel példát, amikor a lakosság kitette a televíziókat az ablakba, majd az utcára vonulva egyként röhögte ki Jaruzelski tábornokot. Zseniális jelenet! A humor, a groteszk, a görbe tükör az, ami bármilyen elnyomásnál erősebb - soha nem lehet kiirtani teljesen, mindig megtalálja a módját, hogy terjedjen. Minél szorosabb a hurok az emberek nyaka körül, a humor annál inkább válik gúnnyá, annál fontosabb és alapvetőbb erőforrás lesz az ellenállás számára, míg végül a maró gúny végre megerősíti a népet az egységben

Az óév utolsó hónapján olyasvalami bontakozott ki a mi posztmodern földgolyónk identitáspolitikai hadszínterén, ami alapjaiban és visszavonhatatlanul rendítette meg a szólásszabadság intézményét, illetve vetítette elő egy rémisztően disztópikus világzsarnokság húsbavágó valódiságát és kézzelfogható közelségét. (Jellemzően a magyar sajtóban egy kumma szó sem esik az esetről, ismét igazolván azon - egy külön cikket megérdemlő - véleményemet, miszerint a mindentől különböző magyar nyelvbe zárt népünk szomorú sorsa, hogy ne értse a világban zajló eseményeket. Különösen kétségbeejtő ez azért, mert egy ilyen le(vagy el)maradást egy-két generáció alatt bőven be lehet hozni. Hazánkban azonban a nyelvi nyitást és a nemzetközi közbeszéd közvetítését nem csupán már a gyermekeink életében nem támogatja a közoktatási rendszer, de  a kormány kommunikációs központja  kifejezetten rigorózus felügyelet és propagandacenzúra  mellett  szabályozza és adagolja a világ híreit vagy álhíreit a felnőtt lak